Most dupla dugás vagy szerelem érik az Aranyparton?

Címkék: aranypart


Az Aranypart Alapítvány gyűjtésbe kezdett az időközben visszatérő Bekivel. (Tegnap eltűnt a látható világból, bár az is lehet, hogy a jakuzziban meditált a víz alatt. Hiányoltuk.) A fiúk nem holmi tudományos koldulással (fundraising avagy forrásfejlesztés) akarták megszerezni a napi betevőre valót, hanem a kalapozást választották, egy-két ezer forintot sikerült is így előteremteni. Pedig a csicska a tét, mert ha a lányok többet gyűjtenek, övék a hatalom. És többet akasztottak. Beki olyan lájvot levágott a publikumnak, hogy nagyjából egy tízes azért összejött. Erre várunk tehát MA – az előzetes alapján Levi az élménykádat súrolja majd.

Szemkirály Ádám és Lady Ada továbbra is a szerelmi pszichoszálat gombolyítják, tisztára Csongor és Tünde, Meli pedig az irigy Mirigy, adja Ada alá a lovat, hogy az Ádám csak Azt akarja, Ada pedig tovább tartja magát, nem fogja őt az Ádám csak úgy megb?szni, bizonygatta Melinek. De folyik tovább az évődés, a taktikus játék, mi pedig bízunk a sikerben. Szép pár, mi tagadás.

 

 

Beki közben húzza Levi agyát, akinek komolyabb érzések mardossák a szívét, ennek az ülő vallomásos egypercben hangot is adott. Beki is vallott az ágyban, ahol továbbra is Csipkerózsika szerepét osztja rá a sors. Ki is akadt napközben Beki, hogy nem bírja tovább ezt az őrjítő szituációt, ha így folyik tovább a macska-egér játék, ő bizony továbbtanul. Mondotta ugyanis Beki: ”Lassan bevisznek a pszichológiára!”

Meli közben ismét a bukás oltárán áldozta fel manipulatív lényét, kiadta ugyanis Istvánt a közös egyezség kapcsán (István elhívta randira, hogy Ada-Ádám nyugodtan lehessenek - nem tudok ebből az Ada-Ádámból Brangelina kifejezést alkotni.) Melissa azonban beszélt, információt adott ki, Ada számonkérésére István pedig kibökte, csak próbára tette Melit, de Meli nem felelt meg az ügyességi teszten, szépen össze is kaptak, Meli pedig kiérdemelte a Miss Parizer címet Istvántól, ami ez esetben egy nem olyan szépen hangzó gúnynév.

Ahhoz képest, hogy Szemkirály Ádám már az elején megosztotta velünk Aranypart első számú szabályát, miszerint Aranyparton nem lehetsz szerelmes, most megvallotta, voltak neki komoly érzelmei, de megégette magát, így lett ő az Ezer Egyéjszakára Gyúró. Hát jelenleg úgy tűnik, mégiscsak az Arany Középút az üdvös, érzelmet és drámát sűrít az Ádám-Ada és a Beki-Levi páros a szerelmi csatározásba. (Neked melyik pár a kedvenced?)

Este folytatás, én meg majd mondok mesét, gyerekek.

 

Cyberandrás

 

 

A szereplők fotói, bemutatkozások:

 

Lányok: Fiúk:
Beki Gábor
Ada Levi
Niki Szandra István
Meli Ádám

 


Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Magyar Mocsár Facebook-oldalát, és nem így maradnak le egyetlen hírről sem.



 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szerelmi 4-szög, avagy dübörögnek a hormonok

Címkék: aranypart, Petra cikke

 

 

 

Ádám szerelme tegnap sem bontakozhatott ki, hála a féltékeny Melinek, és a hisztis kislánynak.

 

István és Ádám is az Aranypart 40 kilós leányzójára hajt! Meli a maga versenysúlyával kénytelen belátni, a srácok nem a nagy ciciket díjazzák, helyette a csontsovány testre buknak.

 

Mint egy mobil akadálypálya, Meli már napok óta lesből várja, mikor tud terhére lenni Adának és Ádámnak. A fiú már a műsor elején sem rejtette véka alá: Adát akarja ágyba vinni. A lány, állítása szerint 2 éve boldog párkapcsolatban él, ám megunta aktuális partnerét, valami újra vágyik. Az elmúlt napok történései azt igazolták, Ádám nem tudja még, meg akarja-e dönteni Adát. A srác ugyanis egy laza szexet beszélt le a 40 kilós szépséggel (masszázs jelszó alatt), ám helyette mégis az aznap esti bulit választotta. Ada már nagyon várta Ádámot, ám a fiú más felé kószált. Részegen tört rá a lányra, aki, mint jó feleség számon  is kérte tőle, hogy miért ivott...  Meli és István persze a háttérből szurkoltak,  hogy Ádám nehogy megfektesse a lányt. Előbbinek Ádámra, utóbbinak Adára fáj a foga. A kérdés már csak az, miért nem szállnak be egy jó kis gruppenbe? Médiaszenzáció lenne... Az eddigi valóságshow-kban az emberek ilyet még nem láthattak...A csatorna majd megmutatja, mivel lehet magas nézettségi arányt elérni. A felvázolt eseményre „sajnos” nem került sor, bár még minden megtörténhet... Felbukkanhat Ada sértett fiúja, betelefonálhat az anyukája, aki jó útra térítheti...

 

 

István végül elcsalta Melit „randizni”, hogy ezáltal végre kettesbe maradhasson a turbékoló gerlepár... Ez idő alatt Ada minden gátlásától (és ruhadarabjától) megszabadult. Ádám már a célegyenesben járt, mikor hazaért a bulizó tömeg. Meli,látván a történteket, nem moccant a szobából.  A kanos srác végül majdnem elérte célját. A végén azonban- gumi és megértés – híján befuccsolt terve. Ádám meztelenül rohant ki a többiek közé a konyhába gumit keresni. Ada, mint egy hisztis, sértett kislány indult vissza  saját ágyába:

 

„Nem akarok egy trófea lenni...”

 

Ezt követően 2-3 órás sírógörcs következett... A többit pedig ma estig mindenkinek a fantáziájára bízzuk...

 

Az a „jó” ezekben a realityk-ben, hogy „spontán módon” működnek. Szinte már süt róluk, hogy minden sztori egy jól képzett kreatív csapat leleményes elméjének szüleménye...

 

 

Petra

 

 

 

Érdekesebb jelenetek

 


Komment 0 | Reblog! 0 |

 


 

Berúgtak a fiúk, Levi és István, pedig Levi volt a soros a pultozásban. Beki és Niki pedig két idegen fiút csábított fel a nyári budoárba. Nagyjából itt maradt abba az 5. rész, hogy utat nyisson a hatodiknak.

 

Örömhír, hogy Melinek érik a közösségi tudata. Annak ellenére, hogy Levi vérig sértette (nem Meli kavart, esetleg?), Meli jó volt hozzá. Segített Levinek megállni a munkás hétköznap (este) talaján, pedig rendesen dolgozott a srácban az ital. De Meli (20) figyelt arra, hogy Levi (22) betartsa a szabályt és lemenjen dolgozni, hiszen ők egy család, így mondta Meli és ez tényleg szép gondolat tőle, jár neki a piros pont. Bár Levi a vallomásos percek alatt, amikor is szemtől szembe a kamerának kommentálják és értékelik eddigi munkásságukat, bevallotta, nem nagyon tudta, hogy milyen rendezvényen van. Észre se vette, hogy Beki féltékennyé tenné a két vendégmunkással, akik meglehetősen keményen statisztáltak (értsd: oda nem illő civil mosoly, kameraérzékeny zavar). Ádám ki is akadt, hiszen se pénz, se pia, csak két pali, ezek a lányok, most komolyan. Bekiék is kiakadtak, hiszen nem volt már a vodkából, Beki megkérdezte Gábort, hogy akkor legalább tetováltatott-e. De még csak azt se. A két fiút kérték meg, hogy hozzanak italt, így legalább leesett egy kis ingyen pia. Ádám (21) és Gábor (24) Bekit dobta be csalinak, hogy úgy várja majd a fiúkat, hogy folyik a testén az ital, le lehet majd nyalni róla. De Beki kikötötte, hogy ez csak akkor lehetséges, ha bőrön át is felszívódik az alkoholtartalom. Bekit olyanokat mond, hogy leesik az ember feje. És amit csak tud, ráfogja a Nyuszira.

 

  Leszbikus filmekben is szerepelt már Beki 18+

 

 

Amúgy új elem a műsorban, hogy amikor már túl sok a társaság, akkor a Nyuszi ejnye-bejnyézik egy kicsit. Ez úgy történik, hogy látjuk Nyuszit, aki morgó hangaláfestés kíséretében berzenkedik. Na, de haladjunk tovább. Ádám közben osztotta Bekit, hogy ne adják már ennyire alá, mármint a két statisztával, de Beki az egyiknek a szemét dicsőítette, hozzátéve, hogy tisztában van azzal, hogy Ádám szerint Ádám itt a szemkirály. Szemkirály – köszönjük, Beki (27). Gábor persze a vallomásos percekben kikérte magának, hogy beléptek a felségterületére. Ki is vonultak a partiról a fiúk. Sőt, lementek Leviékhez. Akik közben felfedezték az Idegeneket fedélzeten. Nem is tetszett Levinek, hogy rámentek a csajaikra, a csajára. Aki Beki. De a buliban csak a lányok melle nem volt lapos, a két törpe a hétből Kuka volt (poén by Ádám) és zavarban is voltak, le is léptették őket a lányok, majd vad leszbizésbe kezdtek, de jutott csók Ádámnak is (Nikitől). Majd megjött Levi és vele a gusztusos spagettidobálás. Ez azért nem jött be az amúgy is felébresztett Istvánnak (23), de lényegében Levi mindenkit elbűvölt, felrakta a pontot az i-re, mikor is stílusosan belehányt a bőröndjébe, majd olyanokat sugdosott Beki fülébe, mint még soha. Egyértelmű, hogy le lesz játszva ez a meccs. De addig is jóéccakát mondtak egymásnak az édes kis Aranypofák.

Van még egyetlenegy kérdésünk: ha összesen egy vodka került az asztalra, és voltak rá hatan, mitől rúgott be ennyire Levi?

 

A nap izgalmas eseményei - videó

Éden Szandra titkos felvétele / sztriptíz

 

Cikk ajánló:

Ki akarták rabolni Alekoszt

 

 

A szereplők fotói, bemutatkozások:

 

Lányok: Fiúk:
Beki Gábor
Ada Levi
Niki Szandra István
Meli Ádám

Komment 2 | Reblog! 0 |

Leszbikus filmekben is szerepelt már Beki

Címkék: beki, aranypart

Beki az Aranypart intrikusa jelenleg táncosként keresi a kenyerét, de nem régen még leszbikus pornó filmekben szerepelt Becky_Stevens néven. Az  eddigi valóságshow hősökkel ellentétben nem kertel ha életének erről az időszakáról kérdezik, hanem gond nélkül felvállalja a történteket.

„Sosem csináltam titkot abból, hogy biszex vagyok, és abból sem, hogy forgattam pár felnőttfilmet évekkel ezelőtt. Ez egy féléves korszaka volt az életemnek, érdekelt a dolog, és ki akartam magam próbálni ezen a pályán is. Senki sem kényszerített, még csak nem is a pénz miatt vállaltam, egyszerűen csak kíváncsiságból vágtam bele, mivel imádom a szexet. Azt a szabályt fogalmaztam meg magamnak, hogy szigorúan csak lányokkal vállalok jeleneteket, és csak addig filmezek, ameddig bejön a dolog. Az első alkalom után, amikor nem éreztem jól magam a kamerák előtt, eljöttem, és befejeztem a pornós karrieremet. Pont azért tudom mindegyik filmemet vállalni, mert bulinak fogtam fel az egészet. Egyáltalán nem bántam meg, mint semmit sem az életemben. Na jó, kivéve azt, hogy egyszer szőkére festettem a hajamat.”

 

Ízelítő a lány munkásságából újabb anyag hamarosan

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bunyó az Aranypart buliján

Címkék: aranypart, éden szandra, mellműtét, plasztikai műtét, plasztikai sebészet, bunyó, dr, klinika, orvos, buli, parti

Fotó: origo.hu

 


Szandrát miután már a műsor másnapján kirúgták/hazament félő volt, hogy elfelejti a közönség.

Ezért aztán a forgatást lezárását ünneplő bulin tett róla, hogy néhány napig továbbra is a címlapon maradjon. Sokat gondolkodott azon, hogy ennek elérésére mi is lenne a legmegfelelőbb módszer. Felmerült az is, hogy mint önkéntes ezentúl Afrikába utazik malária szúnyogot gyűjteni, de aztán mégis úgy döntött, hogy inkább félrészegen jól pofán vágja egykori kebelbarátnőjét, Nikit.

A magyarázat is megvolt persze a tapsoló médiának:

 

„Niki épp eleget tett ahhoz, hogy kapjon még egy pár pofont, és nem is ússza meg. Én karoltam fel, beköltözhetett az albérletembe, ehhez képest kijátszott és elárult, innentől kezdve nem érdekel, mi lesz vele.”


A szőke donna sem köpni sem nyelni nem tudott a támadás alatt. Rúgni viszont igen. Így a nyársként is használható tűsarkakkal próbálta meg odébb karatézni a támadót.

 

 

„Sikerül néhány ütést hárítanom, próbáltam a cipőmmel hasba rúgni. A könyököm is vérzett.”

 

Videó felvétel a verekedésről és Niki nyilatkozata – videó

 

Éden Szandra, aki most vette észre hónapok múltán, hogy a plasztikai műtét következményeként egyik melle jóval nagyobb mint a másik (jóval lejjebb is van - szerk.) pert fontolgat a műtétet végző orvossal szemben. Az a szerencsétlen azóta is reklámozza magát mint a precíz kezű plasztikai sebész, aki újjá varázsolta a „népszerű híresség” melleit. Nem túl bizalom gerjesztő a doktor úr egyébként.

 

 

Kép a félresikerült mellekről

 

A remek orvos reklámja ( A videó alatti kommentekben több hasonló esetet is leírnak.)

 

 

„Érzésem szerint nem kizárt, hogy felcserélték a két implantátumot. Ránézésre szerintem 10-15 százalék különbség is van a két cicim között. Mindenesetre az egyik D, a másik pedig C kosaras, ha melltartót akarok vásárolni, ami sokat elárul.”

Persze keresett egy másik orvost, aki megerősítette, hogy itt bizony hiba van a cicik körül.

 

„Azt mondta, hogy ő is úgy látja, a melleim korrekcióra szorulnak. De arra kért, várjunk még fél évet, hiszen nemrég műtöttek, így az újabb beavatkozással egyelőre még legalább eddig várni kell, illetve addig még alakulhat is a melleim formája. Benne van a pakliban, hogy jogi úton keresem az igazam. De csak akkor, ha plasztikai műhibákban jártas orvos szakértők papíron is leírják, valóban történt mulasztás a műtétem során.”

Látva a képet a félresikerült alkotásról mi nem biztatnánk javulással Szandrát.

 

 

Kapcsolódó videók:

Éden Szandra titkos felvétele / sztriptíz

Aranypart 4. adás

Aranypart 2. adás

Aranypart 1. adás

 

A szereplők fotói, bemutatkozások:

 

Lányok: Fiúk:
Beki Gábor
Ada Levi
Niki Szandra István
Meli Ádám

Komment 0 | Reblog! 0 |

Leszbi és ármány az Aranyparton

Címkék: aranypart, 4. nap, András cikk

 

 

Zajlanak az események a siófoki Aranyparton, amit a reality ígért, hozza rendesen: gátlástalanul kibontakozó fiatalokat, drámaian veszedelmes viszonyokat.

Pezseg a jakuzzi, muszáj lehiggadni, úgy forrnak az indulatok az Aranyparton. Levi és Beki flörtöl, Meli pedig anyáskodó „jóindulattal” vigyázza az eltévedt báránykák útját. Magyarán informál alázatosan, ha arról van szó. Történt ugyanis, hogy megérkezett Levi barátnője, Sarah, közös múltjuk okán joggal kutatva Levi sötét jelenét. Vagyis kérdezte a házban egyedül tartózkodó Melit, hogy hol a Levi, Meli pedig mondta neki, hogy: „Levi? Bulizni van.” Így. Majd semmiféle unszolást nem várt meg, pusztán önszorgalomból kifejtette, hogy a Levi és a Beki közös tetoválást is csináltattak már azóta, bizony. Hadd fájjon Sarah-nak az igazság, szúrja majd ki a szemét az új szerelmi billog. (Egy-egy hasonló csillagot ajándékoztak egymásnak. Édes drágák a jóleső felelőtlenség oltárán.)

 

 

Ám a hazaérkező Levi mégis kimagyarázta magát, majd a két nő, Sarah és Beki is konzultáltak, itt hangzott el Bekitől, identitását definiálandó, hogy nincs ok a féltékenykedésre, hiszen ő igazából nem is nő (!) – mivel biszex. Majd miután mindannyian szertartásszerűen a jakuzziban kötöttek ki, Beki ezt Nikivel be is mutatta, nyelves csókjaikra csak úgy tapadt Levi tekintete. Beki azt is megpendítette, hogy esetleg rányomulhat Levi barátnőjére, itt már Levinél is elszakadt a húr. A dolgok rendes menete szerint tehát Sarah-val töltötte az éjszakát, Beki kiborult, a többiek vigasztalták, hogy jut még neked Levi, úgyis elmegy majd Sarah – különben is kilóg a csapatból, megbontja annak remekül elhazudott alapokra felhúzott egységét.

 

 

A lányok a vízben kényeztetik egymást és a többi - videó

 

 

Na most a mi sejtésünk az, hogy Levinek két nő kell, legalább egyszer az életben egyszerre. Ha jobban átgondolja, nem is nagyon bánná ő azt, ha Beki és Sarah megnyílna egymásnak.

 

Aranypart 4. adás - videó

 

Az Aranypart-variációk kötelező része kell, hogy legyen egy jóféle édeshármas. De ha Sarah úgyis visszatér a dolgos hétköznapokba, lehetne az a hármas mondjuk Niki-Beki-Levi. (Fáj a fejem a sok i betűtől.) Egy biztos: folyt. köv.

 

Lájkoljátok a Magyar Mocsár Facebook-oldalát, és nem maradtok le egyetlen hírről sem.

 

 Kapcsolódó videók:

Éden Szandra titkos felvétele / sztriptíz

Aranypart 2. adás

Aranypart 1. adás

 

A szereplők fotói, bemutatkozások:

 

Lányok:               Fiúk:                 
Beki Gábor
Ada Levi
Niki  Szandra István
Meli Ádám

 

 

Komment 2 | Reblog! 0 |

 

 

Mottóként kívánkozik Maverick örökérvényű mondása:

„Akkor higgy nőnek, ha ló legel a sírján!” Levi, a szőke észlény nem tudta ezt, és meg is bukott, mint Rottenbiller. Napokon belül pankráció garantált.

 

Tegnap Niki Ádámé lett, bár utána azonnal megbánta. Szandra távozása után azonban biztos rá lesz még szorulva a megértő barátokra.

 

A második nap avagy Niki és Ádám az ágyban – videó

Éden Szandra Mizura sztriptízel – videó

 

A műsor egyszerűen felülmúlhatatlan. A legapróbb eseményekből is képesek a szereplők valami bombasztikus debilséget kreálni. Kezdve Bekivel, aki, mint tudjuk, magával hozta a nyulát, amit rögtön elkereszteltek Pörköltnek. Csakhogy a nyuszika nem egy mezei tapsifüles, hanem vérnyúl. Az elmúlt napokban mindenkit megharapott, akit ért, de legjobban gazdáját szereti kóstolgatni. Egyszerűen óriási a visítozó lány reakciója, amikor elindul felé a saját nyula.

István:

„Olyan ez a nyúl mint a pitbull, le akarta harapni a kezemet. Kapkodott mint koldus a zsíros kenyér után.”


 Pörkölt a nyúl

 

A szörnyű események közepette Gábor is a poklok poklát járja meg. Ő az egyetlen, aki aznap dolgozni kényszerül és bőszen söpri is a 3m2-es részt a pult előtt.

 

„Azt a k…va, tiszta vízhólyag lett a kezem!” - konstatálja az első néhány húzás után.

„Lejöttem Pestről Siófokra takarítani, ennyi eszem van.” Pontosan annyi.

Közben kiderült, fogytán a kaja. Villámgyors tanácskozás és hisztizés után Beki és Levi indul el vásárolni, a lány előre dörzsöli a tenyerét: milyen jó, legalább tudja fűzni a szőke herceget.

 

 

Első állomás a közért, a nyolc embernek megveszik a kis kéziszatyornyi ellátmányt, plusz egy nagy üveg whiskyt. Igen ám, de a húszezresből még maradt bőven. Mit is mondhat ilyenkor egy vérbeli háziasszony, mint Beki?

 

„A megmaradt pénzt ne vigyük már haza…”


Így aztán közös döntéssel egy nélkülözhetetlen, ámde hasznos dologra költik a maradékot. Irány a tetováló szalon. A végeredmény két pici édes tattoo a kokettáló párocskán.

Amíg ők édeskettesben töltik az időt és költik a pénzt, Levit barátnője telefonon keresi. A bögyös Meli, akit állítólag egyszer 12 percre már boldoggá tett Levi, most úgy érzi, itt az ideje, hogy méltó bosszút álljon. Itt visszautalnék Maverick örök érvényű mondására.

 

„Téged nem zavar, hogy a barátod Bekivel alszik összeölelkezve a franciaágyban és hogy majdnem csókolóztak is?” - és tovább a végtelenségig…

A következmények előre láthatók, a többiek közül ki elhűlve, ki röhögve hallgatja a beszélgetést. Kicsivel később a bevásárlással egybekötött flört véget ér és a maradék fél üveg whiskyvel megérkezik a kibeszélt pár.

Eleinte dévaj röhögés, mindenki megcsodálja a tetkókat, majd elmesélik, mi is történt a távollétükben.

A botrány persze azonnal kitör.

Levi a fürdőszobaajtón szeretne bejutni, hogy közelebbről nézhessen a pletykafészek szemébe. Meli a fürdőbe zárkózva arra hivatkozik, hogy Ada meztelen a tusoló alatt. Ez a bősz férfit nem zavarja, valószínűleg a nézőket sem.

A botrány folytatódik tovább…

 

A harmadik nap történései - videó

 

Lájkoljátok a Magyar Mocsár Facebook-oldalát, és nem maradtok le egyetlen hírről sem.

 

 Kapcsolódó videók:

Éden Szandra titkos felvétele / sztriptíz

Aranypart 2. adás

Aranypart 1. adás

 

A szereplők fotói, bemutatkozások:

 

Lányok:               Fiúk:                 
Beki Gábor
Ada Levi
Niki  Szandra István
Meli Ádám

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Már első nap szex az Aranyparton

Címkék: 2. nap, aranypart, niki, Niki, ada, szex, Ádám, szandra

 

Kedves olvasók, jelen sorok írója nem volt olyan szerencsés, hogy kövesse az Aranypart előzményét, az Éden hotelt. Ezért aztán a ValóVilágon nevelkedett virtuális ízlelőbimbója az első néhány percben totálisan szénné égett.

Teljes 24 órára volt szükség ahhoz, hogy valamelyest magamhoz térjek a kábulatból.

Persze én lennék az utolsó, aki a VV4 után azt mondja, hogy hajrá fiatalok és öregek, megvan az új példakép-katalógus, mindenki válasszon magának kedvére. Most viszont irigységgel vegyes tisztelettel meredtem a képernyőre, mint mikor az ember a mezőn a kérődző bocit szemléli: ennek mi gondja lehet? 

Jó ez a sorozat, van benne minden, amire szüksége van a nézőnek. Négy tökéletesen agy nélküli szépfiú, és öt abszolút erkölcsmentes, nem annyira szép lány – és egy nyuszi.

Azzal már mindent elmondtam, ha a műsor egyetlen pozitívszereplője egy 30 dekás tapsifüles.

A második rész előtt megtettem a megfelelő előkészületeket. Három doboz sör, két deci Becherovka kikészítve. Egyrészt, hogy jobban tudjak azonosulni a cselekménnyel, másrészt muszáj volt lenyugtatni magam, hogy az újonnan vásárolt tévének ne legyen baja. Kamasz fiamra rázártam az ajtót, felőlem dörömbölhet, hogy ő márpedig szeretné nyomon követni az eseményeket. Bocs fiam, de ráérsz még 1-2 évet, amíg teljesen elmegy az eszed.

 

 

A balatoni tanyán a fiatalok gyorsan berendezkedtek és persze megvoltak az első összecsapások és flörtök is.

Sok minden nem fért bele az első részbe. Csupán néhány villantás, sem a fiúk, sem lányok egyáltalán nem szégyenlősek. Viszont bemutatkoztak és elmondták hitvallásukat. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek!

 

Ha nem láttad, nézz bele az első részbe

 

Sajnos kissé rövidek az epizódok, de legalább kitartottak a bekészített alkoholos italok.

A tegnapi második fejezetben aztán már senki nem hagyott kétséget afelől, hogy itt bizony teljesen jogos a 18-as IQ karika. Szandra, aki már állítólag az előző részben is kikészítette társait, úgy döntött, hogy nem hajlandó részt venni a közös munkában. "Dolgozzanak a szegények!"

 

Két lehetséges ok amiért nem volt hajlandó maradni a lány:

 

Szandrának büdös a munka?

Elmaradt numera miatt távozott Éden Szandra?

 

 

Ahhoz képest, hogy ebbe a szériában nincsen kiszavazás, az első nap kivágták, mint a nyulat – hogy stílszerű legyek. A hatalmasra felfújt mellű Szandra felháborodva vette tudomásul a verdiktet, hogy vagy dolgozik a napi betevőjéért, vagy életében először az lehetetlen helyzet áll elő, hogy nem lesz, aki megtegye helyette.

A szörnyű válság akkora sokkot okozott a lánynak, hogy azon nyomban ott is hagyta a forgatást és a többieket.

Érdekes módon pont mára időzítve megjelent a CKM-en egy elképesztő videó Szandránkról.

Fluor Tomi slágerét énekelve csupasz melleit és fenekét mutogatva táncol egy házibuliban. Ez így töményen kifejezetten felejthetetlen élmény. A felvételt állítólag egy betolakodó készítette, aki visszaélt a bizalmával. És nagyon meg is fog fizetni ezért. Egyelőre csak pereskedés került szóba.

 

„Úristen! Ez a felvétel egy házibuliban készült, alig néhány hete. Pontosan tudom, ki készítette, egy Zdenkó becenevű srác, aki egy barátunk társaságával nézett be hozzánk. Nem tudom, mi a célja azzal, hogy nyilvánosságra hozta a felvételt, de majd utánajárok. Nem elég, hogy hívatlanul állított be, a bizalmunkba fogadtuk, enni, inni kapott, a megkérdezésünk nélkül tette közzé a felvételt. Nem csoda, hogy azóta sem sikerült elérnünk, hogy küldje át nekünk.”

 

A hatalmas botrány kavart felvétel természetesen megnézhető:


Éden Szandra Mizura sztriptízel – videó

 

 

 

Na de térjünk vissza a vízparti eseményekre. Ádám első éjszakája irigylésre méltóan alakult. Először az akkor még ott lévő Szandrát próbálta meg becserkészni, de annak éppen nem volt kedve. Sebaj! Hősünk egy ággyal arrébb gurult és máris Nikit kezdte el űzni. A felvételeken tökéletesen látszik, mennyire igyekezett a szőke lány ellenállni az ostromnak. „Hova rakod a kezed? Tedd odébb!” Öt másodperccel később: „Várj inkább leveszem a bugyimat!”


A második nap avagy Niki és Ádám az ágyban – videó

 

„Ádám egy nagyon szép gyerek, és borzasztóan kis bolond. Nagyon berúgott, elvesztette a fonalat teljesen.”

Többször viszont biztosan nem fogja odaadni magát, mondja, mert a fiú nagyon hasonlít az öccsére és ettől nagyon furcsán érzi magát… (legalábbis holnapig – a szerk.)

"Mintha az öcsém bújt volna be mellém, mintha megrontanám az öcsémet. Nem fogom többet beengedni az ágyamba"

Ádám viszont csak húzott egy újabb strigulát.

„Nem hittem volna, hogy az első éjjel összejön, de hát ilyen vagyok. Ha lehetőség kínálkozik, kihasználom"

Azt viszont még nem tudja, hogy a távozó Szandra azóta az apjával kavar ország világ előtt.

Holnap újra jövünk.

A szereplők fotói, bemutatkozások:

 

Lányok:               Fiúk:                 
Beki Gábor
Ada Levi
Niki  Szandra István
Meli Ádám

 










 



 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szex és buli cenzúra nélkül! Holnap indul az Aranypart

Címkék: aranypart, indul az aranypart, balaton, bemutatkozás, buli

 

"Egyáltalán nem vagyok szégyenlős, sok mindent bevállalok, nem a nagy ő miatt megyek a Balcsira, hanem kalandot keresni. Dolce vita!”

 

Holnap hivatalosan is megkezdődik a reality szezon. A Viasat3 nyit a legprovokatívabb szériával, az Aranyparttal.

 

A siófoki nyárban játszódó műsorban, kilenc kifejezetten extrém fiatal nem mindennapi kalandjait követik nyomon a kamerák a nap huszonnégy órájában. A munkához egyáltalán nem szokott szereplők éjszakánként az Aranypart szórakozóhelyein fordulnak ki magukból, majd másnap a munkahelyükön kellene valamilyen teljesítményt nyújtaniuk.

A pultozással megkeresett pénzből aztán folytatódhatott a bulizás és a szerelmi csatározás. Ebből az alaphelyzetből lesz majd a számtalan biztosítékot garantáltan kiverő szituáció és botrányos jelenet. Az Aranyparton ugyan nincs taktikázás és nincs kiszavazás sem, de a házirendnek és a munkakövetelményeknek meg kell felelni. Ezek mellett már csak a szereplőkön múlik, hogy miként találják meg egymással a közös hangot, és hogy élik meg az összezártság által okozott örömteli és konfliktusokkal tarkított pillanatokat. Hogy mennyire fogják bírni a bulizáshoz és a többségében könnyű élethez szokott fiatalok a munkát és az együttélést, az hamarosan kiderül.

 

A fiúk promója- videó
A lányok promója- videó

 

 

A játékosokban egyértelműen közös, hogy náluk nagyképűbb és arrogánsabb szereplőket nehezen találhattak volna a szerkesztők. A pokol holnaptól garantáltan elszabadul….

 

A szereplők fotói:

 

Lányok:               Fiúk:                 
Beki Gábor
Ada Levi
Niki  Szandra István
Meli Ádám

 

Ízelítő néhány jellemző őnvallomásból: 


 

 

Ada:

„Az én popsim a legszebb a világon és ebből nem is csinálok titkot. Ha valamit a fejembe veszek, abból nem adok egy fikarcnyit sem. Ha kell, kihisztizem, de akkor is úgy lesz, ahogy én akarom. Imádok kacérkodni, csábítani, és jól is csinálom.”

Meli:

„Két káros szenvedélyem van, a szex és az édesség. Aranyos, kedves és odaadó vagyok, pasik imádják a kebleimet, a csajok viszont féltékenyek rá, de én ezt élvezem. Alig várom, hogy kicsit felbosszantsam őket.”

Szandra:

„Azt mondják, túl sokat képzelek magamról, azt mondom, van is miért. Megszoktam, hogy minden körülöttem forog. Szeretem, ha mindenki hozzám alkalmazkodik.”

Gábor:

„Én vagyok Mr. Alfahím, a legnagyobb csődör. Bárkit tudok irányítani, és fogok is, katonás rend lesz!

 


 

 

 

Komment 2 | Reblog! 0 |

Aranypart-szereplők: Ádám

Címkék: Ádám, szereplők, aranypart, Viasat3

 

 

Ádám (21)

lakóhelye: Budaörs

csillagjegye: Kos

Közvetlen, bevállalós, spontán fiúnak tartja magát, aki a kapcsolataiban szeret irányítani. A hátán lévő tetoválását ő tervezte, felül a mennyország látható, alul pedig a pokol. Ez a kettősség benne is megtalálható, néha angyal, néha pedig ördög, amit a csajok nagyon szeretnek. Lehet húsz vagy akár negyven éves, bármilyen nőt meg tud szerezni magának. Kedvencei az egyéjszakás kalandok, elmondása szerint legalább húsz-harminc évig még biztosan nem fogja lekötni magát. Példaképe az édesapja, szeretne olyan sikeres lenni a jövőben, mint ő. Elmondása szerint nagyon nehéz kihozni a sodrából, igyekszik minden helyzetben nyugodt maradni. A testedzés központi szerepet tölt be az életében, nagyon büszke rá, hogy egyszer sikerült 15 kilót lefogynia és azóta is kockás a hasa. Egy lakatlan szigetre két gyönyörű lányt és rengeteg élelmet vinne magával. Nincs olyan, amit ne vállalna be a kamerák előtt, az Aranypart által híres szeretne lenni, aztán a későbbiekben sikeres és gazdag.

 

 

Nézd meg a videót is:

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Aranypart-szereplők verekedése: Szandra- Niki

Címkék: verekedés, szandra, niki, Niki, aranypart

Komment 0 | Reblog! 0 |

Aranypart 5. adás

Címkék: aranypart, videó

Komment 0 | Reblog! 0 |

Utolsó kommentek

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Kedvencek

* *

Szépségkirálynő Szépségkirálynő
A SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ - Miss World és Miss Universe Hungary 2013. Fotók: TV2, vagy külön jelezzük.

Barátok közt Barátok közt
Az RTL Klub zászlóshajója. Szappanoperák között is az első.

Az ének iskolája Az ének iskolája
Az ének iskolája A műsorban olyan sztárok segítik az énekes palánták zenei fejlődését, mint az osztályfőnök Friderikusz Sándor, és a tanári kar: Szandi, Szulák Andrea, Hajós András és Király Viktor.

Észbontók Észbontók
A Viasat3 legújabb vetélkedője. Avagy mennyire lehet sötét egy ember?

Címlaplány Címlaplány
A Viasat3 Topmodell utánérzése A végső győztes az lesz, aki a zsűri előtt leginkább bebizonyítja, készen áll arra, hogy a játék után is boldoguljon a celebvilágban, hitelesen és megbízhatóan képviselje mindazt, ami a címlaplány léttel jár, tehát továbbra is maradjon szexi, merész, elszánt és érdekes.

Éjjel-nappal Budapest Éjjel-nappal Budapest
Éjjel-nappal Budapest. Az RTL legújabb kvázireality-je.

M.M. M.M.
Hallottál valamit? Cikk ötleted van? valowriter@gmail.com

The Voice The Voice
Zene, zene, zene. The Voice a TV2 tehetségkutatója.

Házasodna a gazda Házasodna a gazda
Házasodna a gazda, nő meg van bőven. Lesz olyan cicababa, aki a szemöldök ceruzát félredobva trágyahordó talicskát kap a kezébe?

Videó melléklet Videó melléklet
Különleges videók, riportok a világ minden tájáról. Naponta folyamatosan frissülő tartalom.

Erotománia Erotománia
Az erotikának is van vicces, rémisztő és szenvedélyes oldala. Igyekszünk naponta megfordítani az éleket. Fotók, videók sztorik a világ minden tájáról.

ValóVilág 6 ValóVilág 6
ValóVilág 6 napi összefoglalók, videók, online közvetítés. Nézz be velünk a Villába!

. .

Alekosz feleséget keres Alekosz feleséget keres
Szerelem a legfölsőbb szinteken. Alekosz feleséget keres. Napi beszámoló a műsorról és a történésekről.